PhD Dr. Hassan Ziad
  • Szakterület: Szemészet

Üdvözlöm, PhD Dr. Hassan Ziad szemész főorvos vagyok.

Suyaidában, Szíriában születtem, az egyetemi tanulmányaimat már Magyarországon folytattam.
Orvos doktori diplomámat 1991-ben szereztem a Debreceni Orvostudományi Egyetemen.
1995-ben szereztem meg a szemészeti szakvizsgámat, 1996-1998-ig a refraktív sebész fokozatot mind a RK, PRK, PTK, LASIK műtéteket illetően.


2000-ben a LASEK, 2004-ben az IntraLASIK, 2007-ben a CCL műtéti technikákat tanultam az elsők között Magyarországon. Lézeres látásjavítással több mint 25 éve foglalkozom.
Ez idő alatt (több ezer sikeres műtét után) olyan speciális tudásra sikerült szert tennem, amit gyakran osztok meg hazai illetve nemzetközi előadásokon, publikációkban.
Magyarországon elsőként én végeztem keratoconus kezelést, mely szakmailag a szemészet körében hatalmas előrelépést jelent, segítség a szaruhártya elvékonyodási hibájának kezelésében.
A gyakorlati szemészet mellett szeretek tájékozódni és napra kész információkat szerezni a folyton újuló tudományos háttérről is, ennek érdekében kutatómunkáim mellett tagja vagyok számos szemészeti orvosi egyesületnek, mint: Magyar Szemorvos Társaság, Arab Szemorvos Társaság, Román Szemorvos társaság, SOE (European Society of Opthalmology), ESCRS (European Society Of Cataract & Retractive Surgeons), ASCRS (American Society Of Cataract & Retractive Surgeons), PAACO (Pan Arab-African Council of Opthalmology), IOIS (International Ocular Inflammation Society).

Véleményem szerint akkor lehet bármilyen szemészeti kezelés sikeres, ha az orvos a beavatkozás és gyógyulás minden szakaszát nyomon követi, ezáltal egy kézben összpontosul az összes szükséges információ. Éppen ezért az alkalmassági vizsgálattól kezdve a műtéten át az utókezelésekig minden folyamatot én végzek.

Bármilyen szemészeti kérdésével bátran fordulhat hozzám, küldjön e-mailt vagy keressen meg rendelőmben.

Tovább a kategóriában: Dr. Sass Ágota Gabriella »